Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
315.86
bux:
153800.25
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Amikor a koncert és az ima sem segít

A Georgia államot sújtó szárazság miatt a kormányzó már vízkorlátozást vezetett be, és segítséget kért George Bush elnöktől is. Kedden azonban a legmagasabb hatalomhoz fordult támogatásért.

Sonny Perdue kormányzó úgy döntött: ő is részt vesz majd a helyi kormányzat és az állami törvényhozás képviselői mellett azon az imán, amelyen esőért könyörögtek a képviselőház lépcsőjén.

Bár a nyilvános ima gondolata megdöbbentheti az Egyesült Államok liberálisabb részein élőket, Georgia a "bibliai övezetben" fekszik, ahol magától értetődik, hogy a mennyhez fordulnak segítségért a nagy bajban.

Nem Perdue egyébként az első vezető politikus, aki Istentől kér esőt. Bob Riley alabamai kormányzó júliusban egy egész hetet nevezett ki az esőima napjainak, John Howard ausztrál kormányfő pedig májusban kérte templomba járó honfitársait, hogy imádkozzanak csapadékért.

Jefferson volt a kivétel

Az amerikai elnökök is gyakran elfelejtkeztek az egyház és az állam elválasztásáról. Thomas Jefferson ugyan ellenállt a nyomásnak, hogy jelöljön ki egy szövetségi imanapot, ő volt azonban a kivétel.

George Washingtontól kezdve, aki kijelölte "az ima és a hálaadás napját" Harry Trumanig, aki hivatalossá tette a nemzeti imanapot, a vezető amerikai politikusok soha nem szégyellték, hogy imádkoznak az Úrhoz segítségért.

A legélesebben az atlantai Freethought Society nevű szekuláris csoport bírálja a kormányzó tervét; ők egy tucatnyi tagjukkal kivonultak, hogy tiltakozzanak a közös ima ellen.

"A kormányzó akkor imádkozik, amikor akar, de azt nem teheti meg, hogy a georgiai emberek nevében vezeti az imát" - jelentette ki a tiltakozást szervező Ed Buckner.

Georgiában egyébként valóban súlyos a helyzet, a folyók és a víztározók vízszintje vészesen leapadt, és egyelőre az ima sem segít; a watkinsville-i középiskola futballstadionjában a múlt héten száznál többen könyörögtek közösen esőért, az egyik atlantai templomban pedig két hete több százan vettek részt az esőért rendezett gospelkoncerten.

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×