Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Öldöklő harc a luxusáruház kultikus tárgyaiért

Szuvenírvadászok tömegét vonzotta az az árverés, amelyen a legelegánsabb londoni bevásárlóközpont berendezési tárgyaira lehetett licitálni.

Alapításának háromszázadik évfordulóján felújítják a Fortnum&Mason bevásárlócsarnokot, a régi berendezési darabokat közül több mint kétszázat pedig a Bonham aukciós házon keresztül árverezték el.

Az alaphangot biztosította, hogy a korábban a Fortnum&Mason lépcsőházat díszítő Montague Dawson-olajfestmény az 50-80 ezer fontos várakozásokkal szemben 180 ezer fontért talált új gazdára.

Az őrjöngésben semmi sem volt túl jelentéktelen vagy túl drága. Két egyszerű bemutató szekrény, amelyet körülbelül 500 fontra taksáltak, 1020 fontért kelt el. Az üzlet pékségéből származó dekorált tábla értékét szintén 500 fontra becsülték, a leütési ár azonban ennek a több mint négyszerese lett.

Még ennél is népszerűbb volt az italszekció fekvő ivókat mintázó cégére, amelyért 3360 fontot fizetett ki a nyertes licitáló.

Az üzletet 1707-ben fűszeresként alapította meg William Fortnum és Hugh Mason, felemelkedését jórészt annak köszönhette, hogy a 18. században St. James lett London legdivatosabb része. Viktória királynő trónra lépésekor (1837) már olyan híres volt, hogy még Charles Dickens is említést tett róla.

A mostani felújítás költsége mintegy 24 millió font.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×