Infostart.hu
eur:
363.17
usd:
323.07
bux:
145025.97
2026. október 16. péntek Gál

Bordélyházakat vásárolt az önkormányzat

Kisebb lesz a híres-hírhedt amszterdami piros lámpás negyed, mivel az önkormányzat a bordélyházak harmadának bezárására készül.

A város már megvásárolta a kiszemelt bordélyházakat 25 millió euróért (mintegy 6,25 milliárd forint), az épületekben a jövőben üzletek működhetnek, vagy lakásokat alakítanak ki.

Amszterdam polgármestere elmondta: bár a prostitúció legális az országban, a városközpontban már túl sok örömlány kínálta a szolgáltatásait.

Job Cohen elmondta: nem akarják teljesen száműzni a prostitúciót a kerületből, hiszen az hozzátartozik a történetéhez; nem tűrik meg viszont a bordélyházakhoz kapcsolódó bűnözést, a nők és gyerekek kizsákmányolását, zsarolását, valamint a pénzmosást.

Az amszterdami piros lámpás negyedben a prostituáltak a bordélyházak kirakataiban ülnek, a látvány pedig sok turistát vonz. Az örömlányok egy napra körülbelül 100 euróért (mintegy 25 ezer forint) bérlik a kirakatot, amelyet általában többen használnak.

A prostituáltak szakszervezete tiltakozik a város tervei ellen. Az érdekvédelmi szervezet szóvivője szerint, ha lehúzzák a rolót a kirakatokon, akkor a nőket olyan helyre dugják el, ahol a szakszervezet és az egészségügyi szolgálat munkatársai nem találkozhatnak velük, vagyis még inkább kiszolgáltatottá válnak, és még jobban kizsákmányolják őket.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×