Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Nem utazik a Holdra és nem látott UFO-t Simonyi

Könyvet ír a kalandjáról, de nem utazik el a Holdra, és nem látott UFO-t a világűrben Charles Simonyi. Az amerikai származású magyar űrturista 25 millió dollárt, tehát körülbelül 4,5 milliárd forintot fizetett azért, hogy két hetet tölthessen el a Nemzetközi Űrállomáson. Földet érése és a kötelező karantén után első útja Magyarországra vezetett.

Charles Simonyit fogadta Sólyom László, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki a milliárdost, aki egy űrben lepecsételt magyar zászlóval viszonozta az államfői kedvességet.

Az űrturista ezt követően a Magyar Vöröskereszt elnöke, Habsburg György vendége volt a szervezet székházában, ahol találkozott a "Vöröskereszt és az űr" című gyermekrajz-pályázat legjobbjaival, valamint az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal, aki a Nemzetközi Űrhajózási Szövetség jelvényét tűzte a civil kozmonauta zakójára.

Charles Simonyi délután tudósoknak, diákoknak és rádióamatőröknek tartott élménybeszámolót a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, de előtte a Vöröskereszt székházában válaszolt az újságíróknak, és hangsúlyozta, hogy soha nem felejtette el a szülőhazáját.

"Habár engem Charles Simonyinak hívnak, bizonyára tudják, hogy Magyarországon születtem mint ifjú Simonyi Károly; édesapám, a 2001-ben elhunyt, nagyon szeretett egyetemi tanár, és a fizika kultúrtörténete könyv szerzője, Simonyi Károly volt. 1966-ban, kiskorúként én egyedül elutaztam Dániába, és mint terveztem, nyugaton is maradtam. Végül is a nyolcvanas években kaptam meg az amerikai állampolgárságot, de soha nem feledkeztem meg arról, honnan származom. A szülőföldem emlékeit mélyen a szívemben őrzöm."Charles Simonyi a tudományt akarta népszerűsíteni utazásával. Elmesélte, hogy a honlapját eddig négymillióan látogatták meg, egyszer például a marosvásárhelyi Lacika, akinek a magyar akadémiai tagsággal is rendelkező dr. Simonyi a gyorsulás és a sebesség közötti fogalmi különbséget magyarázta el a világűrből.

"Utazásom célja a civil űrutazás előre mozdítása, a fedélzeti kutatás segítése és a tudomány népszerűsítése a gyerekek felé" - fogalmazott a Word és az Excel megalkotója.

Magát az űrutazást egyébként inkább érdekesnek, mintsem izgalmasnak találta az űrturista, aki elmondása szerint "odafent" is olyan napirend szerint élt, mint a Földön, azt leszámítva, hogy számára érthetetlen módon este kilenc órakor kellett felkelni és reggel hatkor térhetett nyugovóra.

Földön kívüli élményeit a következő hasonlattal érzékeltette: "annyiszor gyakoroltuk már a kilövést, hogy nem volt semmi váratlan. De a részletek sokkal érdekesebbek voltak, akárcsak egy sokszor látott, szeretett filmnél".

Ezekről a részletekről a honlapján ír majd, sőt egy könyv kiadását is tervezi, a kora miatt azonban nem gondolkodik újabb űrkalandon, például Holdra szálláson Charles Simonyi, aki mindvégig készségesen válaszolt a záporozó kérdésekre, még arra is, hogy látott-e UFO-t. Nem látott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×