Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
317.09
bux:
153345.1
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Veszélyes az álmatlanság

Magyarországon a lakosság csaknem fele szenved valamilyen alvászavartól, pedig ezek jól kezelhető betegségek - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem I-es belklinikáján nyílt Alváslaboratórium helyettes vezetője.

Novák Márta egyetemi docens szerint Magyarországon európai összehasonlításban kevés figyelmet fordítanak az alvászavarokra, ami a munkavállalók teljesítményére is negatív hatással van.

Majdnem minden második emberrel előfordul, hogy este nem tud elaludni, vagy éjszaka gyakran felébred, de az is, hogy túl korán kel reggel, és nem tud visszaaludni.

Pedig a kezelésnek számos variációja van. Van akit gyógyszerrel lehet gyógyítani, másoknál a célzott pszichoterápia lehet hatásos - mondta az InfoRádióban a szakember.

A klinikai eljárás egy éjszakai vizsgálattal kezdődik. Ennek során a páciens lábmozgását, testmozgását, légzését, a vér oxigénszintjét vizsgálják az orvosok.

Ebből megállapítható a beteg alvásszerkezete, azaz hogy mennyi időt tölt mélyalvással és mennyit felszínes alvással, illetve horkol-e, van-e légzéskihagyása.

Az éjszakai vizsgálatokat ki lehet egészíteni nappaliakkal, amelyekből kiderül, hogy a páciens mennyire álmos, fáradt napközben.

A szakember szerint sok problémához a háziorvos is segítséget adhat, nem kell minden problémával azonnal az alvásklinikához fordulni.

De megoldás lehet az is, ha sokat mozgunk, vagy ha odafigyelünk arra, hogy mikor és milyen mennyiségben fogyasztunk koffeintartalmú italokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×