Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.87
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Egy rendőrautó közeli fotója, a háttérben intézkedő rendőrök láthatóak.
Nyitókép: Police.hu

Elfogták a balatoni robbantásos gyilkosság gyanúsítottjait

Huszonnyolc évvel Molnár Péter felrobbantása után a rendőrség elfogta a Veszprém vármegyei férfi feltételezett gyilkosait. Egy másik ügyben rekord összegű nyomravezetői díjat ajánlottak fel.

Molnár Pétert 1997. augusztus 13-án robbantották fel gye Nissan Patrol típusú terepjárójában Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között. Molnár azonnal meghalt, utasa súlyos sérüléseket szenvedett, de az ő életét meg tudták menteni. 28 évvel a bűncselekmény után Jenei Áron rendőr dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója bejelentette, hogy elfogták a feltételezett elkövetőket.

Jenei Áron elmondta: „a bűncselekmény elkövetésével hat főt gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda, közülük hármat a nyomozó iroda munkatársai, a Nemzeti Védelmi Szolgálat tisztjei, illetve a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei 2025. november 18-án fogtak el.” A másik három főről annyit árult el, hogy ketten más ügyből kifolyólag letartóztatásban vannak, egy ember pedig jogerős szabadságvesztését tölti.

A további részleteket Hiripi Gábor rendőr alezredes, az Életvédelmi és Célkörözési Főosztály vezetője ismertette: „A Nemzeti Nyomozó Iroda 2025 áprilisában újra elrendelte a nyomozást ebben az ügyben. Segítséget adott, hogy az ügy szereplői a továbbiakban sem törvénytisztelő állampolgárként viselkedtek, és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság több súlyos bűncselekmény ügyében előzetes letartóztatásba helyezett több szereplőt.

Ez egy újabb lökést adott azoknak, akik tudnak valamit az ügyről, hogy megoszthatják az információikat velük.

További segítség volt, hogy az idő múlásával egyre inkább elterjedt a bűnözői, illetőleg egyéb körökben, hogy működnek a rendőrséggel kötött alkuk, rendőrséggel és az ügyészséggel érdemes tárgyalni.”

Hiripi Gábor arról is beszélt, hogy az NNI és az MVSZ közös nyomozócsoportja újra átnézte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, illetőleg sikerült új, releváns vallomásokat is beszerezni. Miután minden információt beszereztek, meg lehetett állapítani a bűncselekmény elköltésében betöltött szerepeket. A bizonyítékok egymást támogatják, tehát nem csak személyi bizonyítékokról van szó, ezeket tárgyi bizonyítékok, híváslisták, illetőleg szakértői vélemények is alátámasztják.

Elfogták a 64 éves T. Tibort Ajkán, a 49 éves B. Rolandot Balatonalmádiban, az 54 éves S. Lajost Budapesten. Az 59 éves Gy. László, az 54 éves B. László és az 53 éves B. Ferenc büntetés-végrehajtási Intézetben tartózkodtak, előzetes letartóztatásban, illetőleg jogerős ítéletet töltve.

A nyomozók szerint

Molnár Pétert azért ölték meg, mert át akarták venni az érdekeltségeit, illetve attól tartottak, hogy több ügyben ellenük akar vallani

– tette hozzá az alezredes. Hiripi Gábor azt is elmondta, hogy Molnárt először lelőtték volna, de ez meghiúsult, ezért augusztus 13-án reggel fel akarták robbantani, ám erre egy ismeretlen műszaki ok miatt csak délután került sor.

„Kollégáim mind a hat személyt előre kitervelt, több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bíróság a most elfogott tettesek közül két személyt előzetes letartóztatásba helyezett, egy személynek pedig bűnügyi felügyeletét rendelt el" – tájékoztatott az alezredes.

Jenei Áron, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója egy másik ügyben is bejelentést tett.

Mint mondta: „Radics Attila és élettársa, valamint hároméves kislányuk 2002. január 23-án tűnt el a Pest megyei Tárnokon lévő otthonukból. A nyomozás adatai alapján bűncselekmény áldozatává váltak. A nyomozóiroda több emberen elkövetett emberölés miatt nyomoz jelenleg is, ennek elősegítése érdekében az országos rendőrfőkapitány 40 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki ebben az ügyben. Ez minden idők egyik legnagyobb nyomravezetői díja” – hívta fel a figyelmet Jenei Áron rendőr dandártábornok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×