Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: police.hu

Visszaeső horrorsofőrt vontak ki a forgalomból a rendőrök

A győri rendőröknek nem először akadt dolga a 61 éves férfivel. Az, hogy a vezetéstől véglegesen el volt tiltva, még csak egyike a számos törvényszegésének.

Május 21-én 5 óra 30 perc körül a helyi férfi egy Volkswagen Golffal haladt Győrben, a Fehérvári úton. A József Attila úti kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta az "Elsőbbségadás kötelező" táblát, nem adott elsőbbséget egy balról érkező személygépkocsinak, és összeütköztek - írja beszámolójában a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A balesetnél intézkedő rendőrök megállapították, hogy

a Győri Járásbíróság 2001-ben végleg eltiltotta a sofőrt a vezetéstől, így már 24 éve nem ülhetne volán mögé.

Az ellenőrzés során felmerült az ittasság gyanúja is, ezért elfogták és előállították a kapitányságra.

A rendőrök már ismerték a férfit, hiszen a vármegye közútjain több alkalommal intézkedtek vele szemben. Hab a tortán, hogy a Győri Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntett miatt is eljárás folyik ellene.

A rendőrök május 21-én vették őrizetbe a 61 éves elkövetőt, és kezdeményezték letartóztatását. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, majd elmondta, tudott arról, hogy eltiltás hatálya alatt áll, és nem vezethetett volna gépjárművet.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×