Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.6
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nem bírt leállni, a rendőrségen is tovább verekedett – videó

A Salgótarjáni Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat egy kelet-nógrádi férfival szemben, aki a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság ügyfélvárójában megvert egy férfit.

A vád szerint az elkövető 2024. augusztus 14-én reggel, egy bátonyterenyei dohánybolt előtt vitába keveredett egy férfival. Erre felfigyelt egy gyalogos, akit a vádlott minden előzmény nélkül bántalmazott.

A férfi a támadás elől a közeli rendőrség épületébe menekült. A támadót azonban ez sem tartotta vissza, követte, és a folyosón tovább ütlegelte és lökdöste az áldozatát. A sértett egy székkel próbált védekezni, a támadója pedig egyensúlyát vesztve kétszer is földre került, de mindkétszer felállt. A bántalmazásnak végül a rendőrség munkatársai és a garázda támadó időközben helyszínre érkező rokona vetett véget – olvasható az ugyeszseg.hu-n, ahol megtekinthető a bántalmazásról készült felvétel.

A férfi által tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásának hatására az ügyfélváró helyiségben várakozók az épület elé menekültek.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a többszörös visszaeső férfival szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat. Arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 1 év 11 hó végrehajtandó börtönbüntetés és 3 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×