Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
sprinkled white amphetamine powder, concept snuff drug addiction.
Nyitókép: Roman Budnyi/Getty Images

Kokainnal üzletelt a szabadnapos rendőr

Elrendelte a bíróság annak a volt rendőrnek a letartóztatását, akit tetten értek, amikor drogot adott át egy vásárlójának – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

A férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettével gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint november 13-án egy Bács-Kiskun vármegyei város élelmiszerboltjának parkolójában egy szolgálaton kívüli rendőr jelentős mennyiségű marihuánát, valamint kokaint adott át vásárlójának, amiért cserébe csaknem négymillió forintot vett át.

A drogot értékesítő férfit a nyomozó ügyészek tetten érték, majd elrendelték őrizetét és gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövető tagadta a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Az elsődleges szakértői vélemény eredménye szerint a lefoglalt kábítószerek együttes mennyisége a csekély mennyiség felső határának hatvanszorosa.

A nyomozó ügyészség sikeresen indítványozta a rendőr letartóztatásának elrendelését. A terhére rótt bűncselekmény öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

A bíróság döntése nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be a végzéssel szemben szabadlábra helyezés vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×