Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Nyitókép: police.hu

Álmában lopták meg a magyar olimpiai bajnokot – elkergette a tolvajt, aki vitte az aranyérmét is

Csongrádi László az 1988-ban olimpiai bajnoki címet szerző kardválogatott tagja volt.

Kedden késő este betörtek Csongrádi László olimpiai bajnok kardvívó otthonába, ahonnan egyebek mellett ellopták a szöuli olimpiai aranyérmét. A rendőrség megkezdte a nyomozást

A most 65 éves Csongrádi László az 1988-as nyári olimpiai játékokra a kardcsapat tartalékaként jutott ki. A kezdőcsapat tagjai Bujdosó Imre, Gedővári Imre, Nébald György és Szabó Bence voltak. Csongrádi Nébald György sérülése után lépett pástra a szovjet csapat ellen a döntőben, majd szenzációsan vívott.

A Sportal elérte a vívót is, aki elmesélte, hogy rabolták ki. A szobájában aludt a betörés idején, az aranyérme egy szekrényben volt többszörösen becsomagolva, de a tolvaj megtalálta, és minden lehetséges fiókot nyitva hagyva csak akkor távozott, amikor Csongrádi László felébredt, és kilépett a szobájából.

"Más érdemi dolgot is el tudott volna vinni, de valamiért csak ez érdekelte. Nem tudom, mihez tud kezdeni egy olyan dologgal, ami egy egyszerű fémbevonat, nem valami nagy az értéke az ilyen piacokon. Én csak azt szeretném, hogy az aranyérmem visszakerüljön hozzám" – mondta Csongrádi László.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×