Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
üzlet szerződés iratok aláírás
Nyitókép: Pixabay

Hamis diplomával jelentkezett különféle állásokra

Vádat emeltek egy nő ellen, aki pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettséget igazoló hamis diplomát használt fel különféle állások betöltéséhez – tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Négyessyné Bodó Marianna közölte, a vádirat szerint a nő 2023 áprilisában egy állás betöltéséhez pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettséget igazoló, hamis főiskolai bizonyítványt nyújtott be egy céghez.

Az e-mailben megküldött dokumentum szerint a nő magán-munkaközvetítői tevékenységhez szükséges végzettséggel rendelkezett. Az okmány azonban nemcsak azért volt hamis, mert a főiskola a nő nevére nem állított ki bizonyítványt, hanem amiatt is, mert

az okiratban szereplő szakot az intézmény meg sem hirdette.

Munkaadója a nő közhiteles nyilvántartásba vétele miatt bejelentést tett a kormányhivatalhoz, ahol az eljárás során észlelték, hogy a benyújtott bizonyítvány hamis.

A hatósági eljárásban az is kiderült, hogy egy évvel korábban a nő egy másik cég nevében ugyanezt a hamis bizonyítványt már egyszer benyújtotta a szükséges végzettség igazolásához. Az alapján őt akkor munkaerő-kölcsönzési tevékenységre jogosító nyilvántartásba jegyezték be, melyet azóta már töröltek.

Az ügyészség a nőt többrendbeli közokirat-hamisítással vádolja, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×