Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Michael H/Getty Images

Ezért módosítják a vádat a Quaestor-ügyben

A Fővárosi Főügyészség a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben született új egyesített szakértői vélemény és a szakértői meghallgatások eredményeképpen, vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre. Az új egyesített szakértői vélemény alapján az ügyészség továbbra is ugyanazon kiemelten súlyos bűncselekményekkel vádolja a terhelteket.

A különösen szövevényes, nagy mennyiségű bizonyítási anyaggal rendelkező ügy jellege ellenére dinamikusan tárgyalt ügyben a korábbi szakértői felmentésre tekintettel, tavaly új egyesített pénz-, tőkepiaci- és informatikai szakértői vélemény készült, amelyet a szakértők további kérdések megválaszolása mellett két alkalommal írásban kiegészítettek - közölte az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék a szakértői vélemény elkészítésében résztvevő 4 szakértőt 2023 őszén, 8 tárgyalási napon keresztül hallgatta meg. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint az új egyesített szakértői vélemény a büntetőjogi főkérdés tekintetében, így a bűnösség kérdésében a vádirathoz képest érdemi eltérést nem eredményezett. Ugyanakkor az összesen 861 oldalt kitevő, összhatásában a vádlottakra terhesebb szakértői megállapításokat tartalmazó egyesített szakértői vélemény új megállapításai a vádiratban szereplő több száz oldalas táblázatok adatainak, valamint a vádbeli tényállások egyes részeinek, illetve a bűncselekmények minősítésének, rendbeliségének részbeni módosítását tették szükségessé.

Mindezek alapján, a Fővárosi Főügyészség 850 oldalt meghaladó terjedelmű vádmódosítást nyújtott be a bírósághoz.

A Fővárosi Törvényszék később közölte: február 19-én megérkezett hozzájuk az ügyészség 850 oldalt meghaladó terjedelmű, vádmódosítást tartalmazó indítványa. Mint írták, az eljárás további menetét e fejlemény nem befolyásolja. A tárgyalás – az eredeti terveknek megfelelően – a perbeszédekkel folytatódik, amelyek 2024. február 21-én az ügyészi vádbeszéd megtartásával kezdődnek meg.

Címlapról ajánljuk
Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Napjainkban – függetlenül a politikai preferenciától – a mindenkori köztársasági elnök nem tudja megtestesíteni a nemzet egységét, de ennek nem a Fidesz és a Tisza Párt az oka – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×