Infostart.hu
eur:
356.43
usd:
308.77
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Nyitókép: Forrás: Pexels

Embercsempész banda vezérét fogták el a készenléti rendőrök - videó

A különböző elfogott embercsempészek beszámolói arra utaltak, hogy a szálak egy kézben futnak össze.

A KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztályának az elmúlt napokban sikerült azonosítania egy embercsempész banda vezetőjét, akit 2024. február 6-án fogtak el - írja közleményében a rendőrség. Mint arról beszámolnak, a siker kulcsa a KR NNI felderítőinek és bűnügyeseinek összehangolt munkája volt.

A 49 éves férfi és az általa vezetett szervezet úgy került a nyomozók látókörébe, hogy 2022 őszén Törökbálinton és Kiskunhalason a rendőrök két esetben tetten értek sofőröket, akik illegális migránsokat szállítottak.

A nyomozók ezeket a gépkocsivezetőket gyanúsítottként hallgatták ki, majd aprólékos munkával felderítették a hálózat további sofőrjeit is, illetve azokat, akik a szállító járművek bérlésében vettek részt. Összesen nyolc fő ellen indítottak eljárást. Közöttük volt Bács-Kiskun és Pest vármegyei, valamint budapesti lakos is. A gyanú szerint tizenegy szállítás köthető hozzájuk. A csempészek közül ketten vannak letartóztatásban, a többiek szabadlábon védekeznek.

A beszerzett bizonyítékok alapján kiderült, hogy a nyolc, embercsempészéssel meggyanúsított férfinak ugyanaz lehet a főnöke.

A nyomozás adatai szerint a bűnbanda konspiráltan működött, a főszervező csak a középszintű szervezővel tartotta a kapcsolatot, a sofőrökkel és a gépkocsibérlőkkel egyáltalán nem. A gyanú szerint C. Balázs irányította a csapatot, amelynek tagjai haszonszerzés végett az illegálisan bejutott migránsok szállítását szervezték meg a magyar–szerb államhatártól az magyar-osztrákig.

A hazánkba illegálisan bejutott migránsokat jellemzően olyan kisteherautókkal vitték el, amelyeken nem volt ablak, és gyakran húsz embert is összezsúfoltak a levegőtlen járműbe.

Egy-egy migráns akár több ezer eurót is kifizethetett egy ilyen szállításért.

Mivel nem volt kizárható, hogy a bűnbanda vezetője lőfegyverrel rendelkezik, így a műveletre az NNI a Terrorelhárítási Központot kérte fel, akik egy összehangolt akció keretén belül a férfit Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei otthonában elfogták és átadták a helyszínen tartózkodó Készenléti Rendőrség munkatársainak. A kutatás során a rendőrök lefoglaltak több mobiltelefont is, amelyek tárgyi bizonyítékként szolgálnak az ügyben.

A KR NNI nyomozói C. Balázst - elfogását követően - előállították, embercsempészés bűntettével gyanúsították meg, és bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a Budapest Környéki Törvényszék a múlt héten elrendelt.

Az ügynek koránt sincs vége, a KR NNI vizsgálja, hogy a bandának még hányan és pontosan kik lehettek a tagjai. Így nem kizárt, hogy a jövőben bővülni fog a gyanúsítotti kör - jegyzi meg zárásként a rendőrség.

Az akcióról videókat is közzétett a testület hivatalos YouTube-csatornáján:

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: rendkívüli ülést hívtak össze, megérkeztek az első pályázatok az uniós forrásokra

Tisza-kormány: rendkívüli ülést hívtak össze, megérkeztek az első pályázatok az uniós forrásokra

Szerdán hatályba lépett a devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvény, miközben az uniós források ügyében is sorra érkeznek a fejlemények: Magyarország hivatalosan benyújtotta Brüsszelnek az átdolgozott helyreállítási tervet, a kormány pedig 540 milliárd forintos energetikai pályázatot hirdetett a már felszabadított RRF-forrásokból. Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter eközben június 16-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett, ahol több fontos törvényről szavazhat az Országgyűlés. Percről percre tudósítunk a fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×