Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: NAV

Negyvenezer számlát néztek át, félmilliárdos csalásra derült fény

Csaknem 550 millió forintos költségvetési csalás üzletszerű elkövetése miatt nyújtottak be vádemelési javaslatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy budapesti cégvezető és könyvelője ellen.

Az ügyben több mint negyvenezer számlát, több száz bűnjelet elemeztek a nyomozók – írta a NAV csütörtöki közleményében.

Az ismertetés szerint egy budapesti férfi két cég ügyvezetését látta el, tevékenységeiről számlákat állított ki mintegy húsz partnere részére, akik felé a szerződésben vállaltakat elvégezte. A befolyt bevételeket az ügyvezető készpénzben vette le a cégek számláiról.

Az ügyvezető megkérte a könyvelőjét, hogy „fennálló nehéz anyagi helyzete miatt” úgynevezett nullás áfabevallásokat nyújtson be az illetékes adóhatóság felé, azaz semmilyen összegű áfát ne valljon be a cégeit illetően.

Az ügyvezető egyik cége három és fél évig, míg a másik cége csaknem két és fél évig működött ilyen szisztéma szerint.

A könyvelő is tudta, hogy a cégeknek voltak bevételei, illetve beszerzései, hiszen a számlákat folyamatosan könyvelte. „Bár a könyvelő jelezte az ügyvezetőnek, hogy a bevallások ilyen formában történő benyújtása nem megfelelő, mégis folyamatosan nullás adattartalmú bevallásokat nyújtott be az adóhatósághoz” – olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×