Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
323.57
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
fotó: police.hu
Nyitókép: police.hu

Ritka veszélyes banda utolsó két tagját kapták el a rendőrök - videó

Elfogta egy nők kizsákmányolásával foglalkozó kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Azt írták a rendőrség honlapján: tavaly két alkalommal is lecsaptak a bűnbanda több tagjára: négy embert elfogtak, míg egyikük a körözésének kiadása után önként jelentkezett a rendőrségen.

Az öt embert azzal gyanúsítják, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket Németországba szervezett ki prostitúcióra, ahol folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket.

A gyanúsítottak közül jelenleg ketten letartóztatásban vannak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az időközben jogerőssé vált, más ügyben kiszabott börtönbüntetését tölti.

A nyomozás kiderítette, hogy az egymással rokonságban lévő elkövetői körnek az öt emberen túl tagja volt még két másik családtag is: egy 49 éves férfit és egy 34 éves nőt október 8-án délután az M5-ös autópálya egyik pihenőjében fogták el; éppen akkor csaptak le rájuk, amikor Kecskemétre tartottak, miután Budapesten felvették az általuk futtatott egyik lányt, aki akkor érkezett haza Németországból.

A közlemény szerint áltagosan havi 350 ezer forintot tehettek el a sértettek, miközben

több ezer eurót is megkerestek ennyi idő alatt, a fennmaradó részt át kellett adniuk futtatóiknak, amikor hazajöttek Németországból.

A párostól elfogásuk után a nyomozók lefoglaltak két nagy értékű autót, több mobiltelefont, valamint zár alá vettek egy felújított kecskeméti ingatlant is.

A férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki több ember sérelmére, szexuális cselekmény végzésére, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, a Kecskeméti Járásbíróság pedig időközben elrendelte a letartóztatásukat - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×