Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Egy iskola udvarán ért véget az ittas sofőr ámokfutása – képek

Egy cserbenhagyásos balesettel indított.

A vádirati tényállás szerint a 63 éves férfi 2022 szeptemberében, a délelőtti órákban közlekedett autójával Győrben úgy, hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott. Emiatt egy piros lámpánál rosszul mérte fel a sebességét és az előtte álló járműnek ütközött.

A balesetet követően nem állt meg a helyszínen, nem győződött meg arról, hogy történt-e sérülés, hanem a másik járművet kikerülve, elhajtott a helyszínről. Nem messze azonban ittassága és sebessége miatt nem tudott bevenni egy kanyart, felhajtott a járdára, majd egy általános iskola kerítését áttörve, az iskola udvarára hajtott, ahol egy emlékoszlopnak ütközve állt meg. A vádlott ezután futva menekült el a helyszínről, azonban az intézkedő rendőrök a közelben elfogták.

Szerencsére a baleset során nem történt személyi sérülés, és az iskolaudvaron sem tartózkodott senki a cselekmény idején – olvasható a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az ügyészség a vádlottal szemben ittas járművezetés és cserbenhagyás miatt emelt vádat. A büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel három évig terjedő szabadságvesztés, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a férfit a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×