Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
325.86
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Több mint harmincmilliós csalással vádolnak egy volt focistát

Vádat emeltek egy korábbi labdarúgó ellen, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29 sértettől.

A vádirat szerint a fiatal futballisták közvetítésével is foglalkozó egykori focista költekező életmódot folytatott. 2020 őszén arra az elhatározásra jutott, hogy - az egész országra kiterjedő - baráti-ismerősi körébe tartozóktól csal ki pénzt. Elterjesztette, hogy németországi szántóföldek, ingatlanok és ékszerek adásvételével a nála befektetők pénzét megduplázza-megtriplázza. Vállalta azt is, hogy egy esetlegesen sikertelen üzletnél is mindenképpen visszaadja a befektetett összeget.

A férfi eleinte 50 ezer és 100 ezer forint közötti összegeket vett át, és egy-két héten belül valóban duplán adta vissza. Ez azonban csak arra szolgált, hogy a befektetők bizalmát elnyerje és később már nagyobb összegeket is rábízzanak. Azt is felajánlotta néhány sértettnek, hogy ha ők hoznak más befektetőt, akkor jutalékot fizet nekik - ismertették.

A vádlott 2020 októbere és 2021 július vége között 29 sértettől - volt, akitől többször is - vett át ötvenezer forinttól ötmillió forintig terjedő összegeket. A pénzt azonban a bizalomelnyerő kezdeti kifizetések után nem vagy csak részben fizette vissza.

Az ügyészség 29 rendbeli, üzletszerű csalási cselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×