Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Fence wire mesh barbed wire, seamless vector silhouette
Nyitókép: Nosyrevy/Getty Images

Több százmilliós kárt okoztak a számlagyárosok

Önként visszaadtak negyedmilliárdot és sok értéket lefoglalt a NAV, így a kár megtérült.

Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

A NAV azt közölte, hogy még 2018-ban országos akcióban számolta fel a dunántúli bűnszervezetet, amely valós tevékenységet nem végző, strómanok vezette cégek nevében állított ki valótlan tartalmú számlákat.

A NAV nyomozói 2018-ban IT-szakemberek, revizorok és járőrök támogatásával 56 helyszínen tartottak házkutatásokat és lefoglalásokat. A kiterjedt nyomozásban - az onlineszámla-rendszer adatait is felhasználva - 25 számlakiállító és több mint 40 számlabefogadó társaságot sikerült azonosítani.

A szervezet felszámolásakor a nyomozók több mint egymilliárd forint értékben ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, és gépkocsikat, ékszereket, befektetési aranyat foglaltak le, csaknem 250 millió forintot pedig önként térítettek meg a gyanúsítottak.

A párhuzamosan zajló adóvizsgálatokban és sikeres végrehajtási eljárásokban is befolyt félmilliárd forint az államkasszába, így

az okozott kár teljes egészében megtérült

- írták.

A szervezet irányítóinak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelniük. A szervezet irányítói akár 20 év börtönt is kaphatnak.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×