Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Milliókat csaltak ki a nem létező autókkal

Felfüggesztett börtönt kapott egy nő, aki különélő férjével hamis használtautó-hirdetésekkel vert át több embert.

A vádirat szerint egy 45 éves nő 2017 decemberét megelőzően megállapodott a tőle különélő férjével abban, hogy megélhetésüket csalások elkövetéséből fogják fedezni. A férfi egy használtautók értékesítésével foglalkozó weboldalon olyan kocsikat hirdetett meg eladásra, amelyekkel nem rendelkezett. A hirdetésekben felesége elérhetőségeit adta meg, aki pedig az érdeklődőket átirányította a férjéhez azzal, hogy az autókról ő tud részletes felvilágosítást adni, és ő intézi az autók Magyarországra való behozatalát is.

A hirdetésekre jelentkezőknek a férfi azt mondta, hogy ő külföldön tartózkodik, és Magyarországon élő feleségével közjegyző előtt megbízási szerződést kötnek az autók behozatala és forgalomba helyezése érdekében. Ehhez foglalót kell letenni, amit szintén közjegyzői okiratban rögzítenek.

A vádlottaknak azonban nem állt szándékában az autók eladása, és erre lehetőségük sem volt, hiszen az autókkal nem rendelkeztek.

Az ügynek kilenc sértettje van. Közülük négyen fogtak gyanút, illetve ők nem voltak hajlandóak foglalót fizetni olyan autóért, amit személyesen nem lehetett megtekinteni, így ezekben az esetben a csalás kísérleti szakban maradt.

A csalással ténylegesen okozott kár csaknem 8 millió forint, a további négy kísérlet vonatkozásában pedig a veszélyeztetett érték további 6 millió forint volt.

A csalásból származó pénz egy részét a nő magának megtartotta, míg a fennmaradó összegeket különélő férje részére eljuttatta. A foglaló kifizetése után a sértetteket egy ideig még hitegették, ám később azonban elérhetetlenné váltak.

A Fővárosi Főügyészség a 45 éves nővel szemben 9 rendbeli csalás bűntette, illetve kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és indítványozta, hogy a vádlottal szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve, a nővel szemben 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A végzés nem végleges.

A férfival szemben belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×