Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Pixabay

Tízéves lányának adta át a kormányt, még videóra is vette

Felfüggesztett börtönt kaphat az apa, aki Kiskunhalason engedte át az autója vezetését a lányának.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 februárjában egy Kiskunhalas környéki településen megengedte a 10 éves lányának, hogy autót vezessen. A lány biztonsági öve sem volt bekötve, és az autóban ült a 11 éves bátyja is.

A vádirat szerint az autót a vádlott indította be, majd a lánya vezette önállóan mintegy 200 méteren át, eközben a vádlott az anyósülésen ült. A lány biztonsági öve sem volt bekötve, és vezetés közben egy parkoló kamiont is ki kellett kerülnie a gépkocsival.

A lány vezetését az apa a telefonjával felvette. A felvételt közzétette egy internetes közösségi portálon és az elvált feleségének is elküldte. Ezzel a nevelési kötelességeit súlyosan megszegte és veszélyeztette mindkét gyermeke testi és erkölcsi fejlődését.

Az ügyész felfüggesztett börtön, valamint foglalkozástól és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×