Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Nyitókép: pixabay

Vezető beosztású NAV-osnak kell felelnie korrupció miatt

Összesen hét ember ellen emeltek vádat. A nyomozók engedély nélkül tartott lőfegyvert, lőszereket is találtak.

A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét, köztük egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezető beosztásban dolgozó ember ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Az egyik vádlott az APEH-nél adóellenőrként, később a NAV-nál különböző beosztásokban - 2018-ig egy regionális bűnügyi igazgatóságon osztályvezetőként - közszolgálati jogviszonyban állt, míg a többi vádlott cégek ügyvezetői voltak.

A vádirat szerint a két vádlott egy harmadik társukkal 2017 környékén abban állapodott meg, hogy a könyvelési szolgáltatást nyújtó céggel kapcsolatban álló vállalkozóknak pénzért felajánlják, hogy a NAV-nál indult és őket érintő eljárásokról adatokat szolgáltatnak és szükség esetén azokat számukra kedvezően befolyásolják.

A megállapodásról később egy újabb személy is tudomást szerzett, és később ezen vádlott is vállalta - további, az eljárás során ismeretlenül maradt vállalkozók irányába - a korrupciós kapcsolatrendszerben a közvetítői tevékenységet.

A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek, közülük többen beismerő vallomást tettek, hivatali jogviszonya a korábbi osztályvezetőnek már nem áll fenn - írták.

A vádiratában a főügyészség - egyebek mellett - arra tett indítványt, hogy a bíróság ítéljen öt vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, és rendeljen el vagyonelkobzást (többnyire milliós nagyságrendben) azon terheltek esetében, akik a bűncselekmények elkövetésével gazdagodtak.

A nyomozó főügyészség az ügyben tartott kutatások során az okiratokon, adathordozókon, készpénzen kívül engedély nélkül tartott lőfegyvert, lőszereket és egy hangtompítót is lefoglalt, amely bűncselekmény elkövetése miatt az egyik vádlottat időközben felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélték - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Tisza-kormány: az Orbán-kormány meghamisíthatta a költségvetést, fontos részletek derültek ki a kegyelmi ügyben

Magyar Péter tegnap arra szólította fel Novák Katalint, hogy három év hallgatás után adjon magyarázatot a kegyelmi ügy részleteire, miután a Sándor-palota által közzétett iratok alapján K. E. kegyelmi eljárásában nem látszik egyértelműen, milyen szempontok vezettek a kedvező döntéshez. Novák Katalin kabinetfőnöke ma elárulta, hogy Balog Zoltán református püspök személyesen és intenzíven járt közben Kónya Endre kegyelmi kérvénye érdekében a volt államfőnél. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az átadás-átvételi dokumentumok átvizsgálása során kiderült, hogy 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel az idei költségvetésben. Vitézy emellett bejelentette, hogy Dr. Sirály Katalint kérte fel a tárca közigazgatási államtitkárának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×