Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Letartóztatták az Andrássy úti szír rablót

A bíróság letartóztatásba helyezte azt a 25 éves szír férfit, aki szombaton rabolt ki egy nőt a fővárosi Andrássy úton - hangzott el az M1 Híradójában.

Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőt helyettesítő főügyésze elmondta: az ügyészség a szökés és elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint elkövetett bűncselekmény, a rablás kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény. Továbbá a férfi magyarországi tartózkodásának céljáról sincs részletes adat - közölte.

A bíróság hétfőn mintegy négyórás meghallgatást követően rendelte el a férfi letartóztatását. A nyomozásba a Terrorelhárítási Központ is bekapcsolódott. Azt vizsgálják, hogy A.S.-nek korábban volt-e köze a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez, illetve kikkel állt kapcsolatban mióta 2015-ben Európába jött.

Az M1 úgy tudja a férfi 2015-ben jött Európába, Németországban menekültstátuszt kapott.

Korábban a rendőrség azt közölte: szombat délután az Andrássy úton egy nő parkolt az autójával, amikor a szír férfi kinyitotta az ajtót, majd megrúgta a sofőrt és beszállt mellé.

A férfi először angolul, majd arabul kiabálni kezdett a nővel, aki megpróbált elszaladni és segítséget kérni, de a támadó utána futott, visszarántotta és többször arcon ütötte. A nő segítségére siető járókelőt a gyanúsított szintén megütötte - ismertették.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×