Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ügyvédekre is lecsapott a TEK

A Budapesti Nyomozó Ügyészség összehangolt akciót tartott egy kiterjedt ingatlan csalási ügyben. Az elfogott és előállított 10 gyanúsított között 4 ügyvéd is van.

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen kedden kilenc helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a bűncselekményekkel gyanúsítható személyek elfogása érdekében - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A bűncselekmények áldozatainak megsegítésére a nyomozó ügyészek a Budapest Főváros Kormányhivatala Áldozatsegítő Szolgálatának közreműködését kérték.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak idős vagy szellemileg leépült emberek bizalmába férkőztek azzal a céllal, hogy a megtévesztésükkel velük életjáradéki vagy tartási szerződést kössenek, és ezáltal csalárd módon megszerezzék az ingatlanjaik tulajdonjogát. A szerződések megkötésében közreműködő ügyvédek ügyvédi kötelességüket megszegve működtek közre a szerződések megkötésében.

A nyomozás tárgyát jelenleg négy – 12 és 21 millió forint közötti értékű - ingatlan képezi.

Ezen túlmenően, a házkutatások során a hatóságok tagjai egyes gyanúsítottak ingatlanán (a ház udvarán felállított sufniszerű épületben, egy másik helyszínen pedig az épület pincéjében) emberhez nem méltó körülmények között több időskorú, kiszolgáltatott személyt találtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig 10 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben.

A megalapozott gyanú velük szemben több rendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete, az ügyvéd gyanúsítottakkal szemben pedig ügyvédi visszaélés bűntette. A nyomozó ügyészek emellett további bűncselekmények gyanúját is vizsgálják.

Az áldozatok számára a Budapest Főváros Kormányhivatal áldozatsegítő szakemberei teljes körű tájékoztatást nyújtottak az igénybe vehető áldozatsegítő, valamint jogi segítségnyújtási szolgáltatásokról. Az áldozatok pszichológusi segítségnyújtásban is részesültek, ketten pedig igénybe kívánták venni a védett szálláson történő elhelyezést, ahol folyamatosan megkapnak minden további segítséget a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés érdekében.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×