Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Gyerekeivel lopott egy apa

Lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki két lányával és egy nővel ment lopni egy salgótarjáni áruházba úgy, hogy a kitervelt feladatokat felosztották egymás között - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője.

Bóna Gyula elmondta: a vád szerint az elkövetők 2017. december 20-án akartak játékkonzolhoz való lemezeket lopni az áruvédelmi eszköz kijátszásával, ehhez a férfi alufóliával bélelt ki egy hátizsákot.

A játékprogramokat az apa és két lánya válogatta össze, és egy bevásárlókosárba pakolta, míg a nő a ruházati osztályon várakozott. Amint a - közel 80 ezer forint értékű - lemezeket kiválasztották, az egyik fiatalkorú lány a ruházati osztályra ment, ott kosarat cserélt a nővel, majd apjával és testvérével kiment a boltból.

A nő a játéklemezekkel megpakolt kosarat a próbafülkébe vitte, ahol bepakolta azokat az alufóliával kibélelt hátizsákba, és a próbafülkéből már üres kosárral távozott. Amikor azonban elhagyta a pénztár vonalát, az őt mindvégig figyelő biztonsági szolgálat feltartóztatta, és értesítette a rendőrséget.

A főügyész közölte: a Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már hasonló bűncselekmények miatt büntetett férfival szemben végrehajtandó, míg a nővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, a két fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×