Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

El akarta gázolni a rendőröket egy borsodi férfi

Elfogtak egy borsodi férfit, aki rendőrök elől menekülve gépkocsiját egy törzsőrmester felé vezette, majd nekihajtott több szolgálati gépkocsinak - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A büntetett előéletű férfi július 13-án az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén várakozott, amikor rendőrök próbáltak vele szemben intézkedni. Az elkövető a rendőri jelzésre menekülésbe fogott, egy borsodi kisvárosban lassítás nélkül áthaladt egy kereszteződésen, majd gépkocsiját szándékosan balra kormányozva arra kényszerítette a szemből érkező autó sofőrjét, hogy az ütközés elkerülése érdekében térjen le az úttestről.

Ezután a menekülő egy magánútra hajtott, a rendőri felszólításra továbbra sem állt meg, mi több, járművét 20-30 kilométeres sebességgel egy törzsőrmester irányába vezette. A rendőr a sérülést úgy tudta elkerülni, hogy félreugrott. Az elkövető nekihajtott az útjában álló és a mögötte haladó szolgálati gépkocsiknak, mielőtt a rendőröknek sikerült volna megállásra kényszeríteniük.

A férfi érvényes vezetői engedély nélkül, kábító hatású anyag fogyasztása után vezette a járművet, a rendőrautókban pedig több mint félmillió forintos kárt okozott.

Az ügyészség a letartóztatásba helyezett férfit hivatalos személy elleni erőszakkal, közúti veszélyeztetéssel és rongálással gyanúsította meg, és indítványozta letartóztatásának meghosszabbítását.

A közlemény kitért arra is, hogy július 1-jétől kizárólag a Központi Nyomozó Főügyészség jár el a hivatalos személy elleni erőszak miatt indult ügyekben. A hatásköri változás óta eltelt másfél hónapban több eljárás indult jogszerűen intézkedő rendőrök sérelmére különféle eszközökkel elkövetett támadások miatt. Előfordult, hogy bozótvágóval, baltával, egy békési férfi pedig traktorral veszélyeztette hivatalos személyek életét.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×