Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Durván bántalmazott egy vendéget egy biztonsági őr

Az egyik belvárosi szórakozóhelyen biztonsági emberként dolgozó vádlott a szórakozóhely előtt bántalmazta a másik férfit, aki életveszélyes fejsérüléseket szenvedett - közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a sértett 2017. június 22-én egy V. kerületi szórakozóhelyen italozott a barátaival, ahonnan – már ittas állapotban – átmentek egy másik, VII. kerületi helyre.

A vádlott ezen az utóbbi szórakozóhelyen dolgozott biztonsági őrként, és ittasságából adódó viselkedése miatt felfigyelt a sértettre, majd később össze is szólalkozott az akkor már távozóban lévő férfival. A sértett a barátjával együtt elhagyta a szórakozóhelyet, majd megálltak a közelben.

A vád szerint a vádlott ekkor odament hozzájuk és egy köríves mozdulattal, ököllel, nagy erővel halántéktájon ütötte a férfit, aki ettől a földre zuhant és eszméletét vesztette. A magatehetetlen sértettet a barátja az esetet észlelő járókelők segítségével az úttestről a járdára húzta, majd hívták a mentőket.

A bántalmazás következtében a férfi koponyalapi törést, és más súlyos fejsérüléseket szenvedett, amelyek életveszélyes állapotot idéztek elő. A gyógyulásának tényleges gyógytartama 3-4 hónapra tehető.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×