Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Több száz milliós hamisítással gyanúsítanak egy közjegyzőt

Őrizetbe vett a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy közjegyzőt, akit 680 millió forintos váltóhamisítással gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Azt írták, hogy a megalapozott gyanú szerint az ügyben érintett, fő tevékenységét illetően villamosenergia-termeléssel foglalkozó gazdasági társaság tényleges tulajdonosa és vezetője 2015 elejétől a közjegyző volt. A zrt. ügyvezetője kizárólag az ő és testvére utasításai alapján járt el.

A közjegyző a bűntársaival 2015 márciusa és májusa között egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A visszadátumozott váltó mögött nem állt valós üzleti kapcsolat, és azzal a zrt. feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre.

A váltó kiállításával, majd annak másra - szintén egy az érdekkörükbe tartozó emberre - forgatmányozásával a gyanúsítottak célja egyrészt a jogtalan haszonszerzés volt, másrészt az, hogy kárt okozzanak a zrt. új tulajdonosi körének.

Ezenkívül a zrt. vezérigazgatója - szintén a közjegyző és annak testvére utasítására - 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy kft.-nek, hogy a mögött nem állt valós gazdasági esemény; céljuk a zrt. vagyonának a kijátszása volt. Ezeket a szerződéseket maga a közjegyző készítette el - írták.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve szerdán összehangolt akciót hajtott végre, amelynek keretében több helyszínen is házkutatást tartottak, és bizonyítékokat foglaltak le.

Mindezek alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettének, valamint különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a közjegyzőt, akit őrizetbe vett, indítványozva az előzetes letartóztatását.

A közjegyzőn kívül további négy gyanúsítottja van az ügynek - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×