Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
A hódmezővásárhelyi szatír a bűncselekmény elkövetését elismerte

A hódmezővásárhelyi szatír a bűncselekmény elkövetését elismerte

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy 25 éves helybeli férfit, aki egy nőt támadott meg a 47-es út melletti kerékpárúton.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2017. november 24-én 16 óra 40 perckor Hódmezővásárhelyen, a 47-es főút mellett vezető kerékpárúton, az ott sétáló 65 éves hódmezővásárhelyi lakost megtámadta, megragadta a melleit, és az úttest melletti bokrok közé próbálta behúzni. A sértett ellenállt, ezért a gyanúsított a földre lökte, majd elmenekült. A bűncselekmény következtében az asszony 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett és szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki D. Ádám Tamást, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A vásárhelyi nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×