Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.58
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Váratlan fordulat az ablakon kizuhant kislány ügyében

Az édesanya poligráfos vizsgálata azt mutatta, hogy nem mond igazat.

Még május 20-án zuhant ki egy hároméves kislány egy kistarcsai társasház negyedik emeleti lakásából, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. Az ügyben a nyomozás azóta folyik, és most a Blikk értesülései szerint érdekes fordulatot vett. Poligráfo­s vizsgálatnak vetették alá a szülőket és a gyerek keresztanyját, akinek vigyáznia kellett volna a kicsire, miután a szülők azt vallották, nem tudtak arról, hogy a keresztanya hajnal­ban magára hagyja a kislányt, a nő viszont ennek az ellenkezőjét állította. A teszt kiderítette, hogy az édesanya a perdöntő kérdésben nem mondott igazat: vagyis tudta, hogy a gyerek egyedül lesz a lakásban.

Az információt a szülők védőügyvédje is megerősítette, de hozzátette, a magyar jogrend szerint a hazugságvizsgálat eredménye nem számít perdöntő bizonyítéknak. Az új információk birtokában szinte biztos, hogy a kislány anyját és keresztanyját is meggyanúsítják, gondatlanságból elkövetett emberöléssel.

A gondatlanságból elkövetett emberölés büntetési tétele alapesetben 1–5 évig terjedő szabadságvesztés. A büntetés kiszabásánál azonban súlyosbító körülménynek számít, ha 14 év alatti az áldozat.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×