Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
318.53
bux:
144431.4
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Eldurvult születésnap: agyonverte bátyját egy fiatal

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki egy családi ünnepség után a nyílt utcán halálra verte a bátyját - közölte a vádhatóság.

Négyessyné Bodó Marianna elmondta: a fiatalkorú vádlott 2016. szeptember 24-én este Jánoshalmán a rokonai és ismerősei körében unokahúga születésnapját ünnepelte. Később a leittasodott bátyja a ház konyhájában dulakodni kezdett a szintén részeg sógorával, akit - miután az a földre került - többször meg is rugdosott. Emiatt az ugyancsak ittas vádlott felelősségre vonta a 27 éves férfit. Szóváltásukat követően a fiú egy az udvarról behozott bottal arcon ütötte bátyját, aki vérző orral elindult a városközpont felé.

A feldühödött vádlott azonban utána ment és egy romos épület ablakkeretéből kilincsestől kitört léccel hátulról nagy erővel fejen ütötte. A bátyja elvesztette az eszméletét. A fiú addig verte testvére fejét két kézzel a léccel, amíg az darabokra nem tört, majd elmenekült.

Az életveszélyes állapotba került sértettet megműtötték, de a folyamatosan kómában lévő férfi két és fél hónap múlva belehalt koponyasérüléseibe.

A fiatal ellen halált okozó testi sértés a vád. A fiú korábban többször volt már büntetve, és a vádbeli időszakban öt büntetőügy folyt ellene.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja, bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×