Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
320.47
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Gyilkosság a tanyán

Holttestet találtak egy vámospércsi tanyán, a rendőrség emberölés megalapozott gyanúja miatt eljárást indított az áldozat ismerőse ellen - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Hétfő délután egy Vámospércs melletti tanyán találtak egy férfiholttestet. A sértett halálát az orvosszakértő szerint idegenkezűség okozhatta. A rendőrök a helyszínen elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták az áldozattal egy háztartásban élő férfit.

A gyanúsított néhány nappal korábban vitatkozott, majd dulakodott a vele egy háztartásban élő sértettel, és egy - még ismeretlen - eszközzel fejbe ütötte lakótársát, aki emiatt a helyszínen meghalt.

A nyomozók a 66 éves K. Imrét őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×