Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
320.47
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Meghalt a lövöldöző diák

Meghalt egy tizenéves diák, aki szerdán több társát és egy tanárát megsebesítette egy mexikói középiskola kollégiumában, majd magára lőtt - közölték helyi illetékesek.

A diák az észak-mexikói Monterrey-ben működő amerikai kollégiumban kezdett el lövöldözni, megsebesítve 24 éves tanárnőjét és három diáktársát.

"A jelek szerint a tanárnő ellen irányult a támadás" - mondta Aldo Fasci, Nuevo León állam biztonsági szóvivője.

Három kórházban ápolt sebesült állapota nagyon súlyos. A helyi sajtó korábban azt jelentette, hogy három ember meghalt, de ezt az értesülést a hatóságok nem erősítették meg.

A merénylőről azt közölték, hogy depresszió miatt pszichiátriai kezelés alatt állt. Az még nem derült ki, hogy öngyilkos akart-e lenni, vagy véletlenül sebesítette meg magát a torkán.

A szóvivő szerint a diák otthonról vitte magával a fegyvert. Az illetékes az eset nyomán azt szorgalmazta, hogy ismét vezessék be a diákok táskáinak átkutatását az iskolákban. Ilyen intézkedést egyszer már bevezettek, de azután a szülők tiltakozása miatt eltörölték.

Mexikóban nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok, nagyon nagy problémát jelent viszont a fegyvercsempészet és az illegális fegyverkereskedelem.

Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×