Infostart.hu
eur:
362.42
usd:
317.69
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Meglopták a gyömrői idősotthon lakóit - vádemelés

Vádat emelt jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt a Monori Járási Ügyészség két férfi, köztük egy ügyvéd ellen, akik több mint hetvenmillió forintot szereztek meg egy gyömrői idősotthon lakóinak bankszámláiról - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Gyugyi Csilla elmondta: az egyik vádlott - aki vezetői feladatokat látott el az otthonban - úgy egészítette ki a munkabérét, hogy a gondozottak bankszámláiról a saját bankszámláira utalt pénzt. Általában azokat az idős embereket szemelte ki, akikről tudta, hogy nagyobb összegű pénz van a bankszámlájukon, rendszeresen külföldről kapnak nyugdíjat, esetleg értékes ingatlanjuk van.

A sértettek bizalmába férkőzött, majd rávette őket arra, hogy a bankszámlájuk felett teljes körű meghatalmazást adjanak neki. Ezután 2008-tól mintegy öt éven át rendszeresen irányította a saját számláira a kiszemelt idős emberek pénzét. Az érintettek nem értettek az internetes banki műveletekhez és csak a férfi beleegyezésével hagyhatták el az intézményt - áll a vádiratban.

Az otthon dolgozója a pénznek csak a töredékét fordította a sértettek ellátására, nagy részét saját céljaira költötte. Ezzel a módszerrel mintegy 73 millió forintot sikkasztott el. Az otthon egyik lakóját arra is rávette, hogy adja el a lakását, majd az ingatlan árát az átutalás már bejáratott útján megszerezte. Ugyanennek az idős embernek egy értékesebb lakására is szemet vetett, de mivel a sértett vonakodott ettől az ügylettől, a férfi a bűnügy másik vádlottjához, egy ügyvédhez fordult segítségért, aki hamis okiratokat készített. Az adásvételt így sikerült lebonyolítani. A két lakás eladása során az idős embernek mintegy 30 millió forint kárt okoztak.

Az ügyészség jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, illetve csalással vádolja a két, szabadlábon védekező férfit - tette hozzá a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×