Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
317.7
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Ellopta és eladta az iskola számítógépeit

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki miközben az intézmény épületének felújításán dolgozott, két számítógépet lopott el a bucsai általános iskolából.

Bucsán, az általános iskolából 2015. október 26-a és november 2-a között akkor még ismeretlen tettes eltulajdonított két hordozható számítógépet. Abban az időszakban az intézményben felújítási munkálatok zajlottak. A gépek két egymás melletti tanteremből tűntek el és a Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, amely szerint az egyiket 2015 novemberének első napjaiban egy megyeszékhelyi számítástechnikai üzletben próbálták meg értékesíteni.

A békéscsabai és a szeghalmi rendőrök azonosították, majd kihallgatták azt a férfit, aki a használt gépekkel is kereskedő vállalkozás boltjában járt. A 25 éves békéscsabai D. Gy. elismerte, hogy miközben munkatársaival az iskola felújításán dolgozott, két egymást követő napon eltulajdonított onnan két számítógépet. Az egyiket az üzletben értékesítette, a másikat pedig egyik ismerősének adta el, aki állítása szerint Budapesten továbbadta valakinek.

A rendőrség az eljárás során az egyik számítógépet a tartozékaival együtt lefoglalta és visszaadta az iskola képviselőjének. A Szeghalmi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben 2015. november 3-án elrendelt nyomozást 2016. február 16-án lezárta és a büntetőeljárás iratait a lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható békéscsabai férfi ellen vádemelési javaslattal küldi el a Szeghalmi Járási Ügyészségre - írja a police.hu.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×