Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Nyomravezetői díj a budaörsi háztüzek ügyében

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki több budaörsi háztűz ügyében - közölte a rendőrség hétfőn honlapján.

Az elmúlt napokban is több hétvégi ház gyulladt ki Budaörsön. Egyik esetben sem sérült meg senki. Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: ezen a környéken már a sokadik alkalom, hogy faházak gyulladtak fel.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Információik szerint egy ismeretlen tavaly január óta csaknem harminc hétvégi házat gyújtott fel Budaörson. A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben a nyomozók egy férfit keresnek, akinek képét is közzétették a rendőrség honlapján.

Azt írták: a nyomravezetői díj annak fizethető ki, aki az "elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti". Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz - tették hozzá, kiemelve: a rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfő este az MTI megkeresésére azt mondta: a legutóbbi - a hétvégén történt - több tűzeset ügyében még nem zárultak le a tűzvizsgálati eljárások.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×