Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Előzetesbe került az Ausztráliából hazahozott zalai férfi

A bíróság vasárnap elrendelte az előzetes letartóztatását annak a mintegy százmillió forintos csalással gyanúsított zalaegerszegi férfinak, akit pénteken, tizenkét évi bujkálás után szállítottak haza Ausztráliából.

A Zalaegerszegi Törvényszék vasárnapi tájékoztatása szerint G. Józsefet harminc napra vette előzetes letartóztatásba a bíróság. Az indoklás szerint az előzmények alapján számítani lehet a gyanúsított szökésére és elrejtőzésére, illetve arra, hogy összebeszélhet a tanúkkal.

A döntés nem jogerős, ugyanis a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra pénteken kora délután érkezett meg a repülőtérről egyenesen Zalaegerszegre szállított 61 éves férfi, akit többrendbeli, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással gyanúsítanak a rendőrök. Õ az első, akit Ausztráliából kiadatási eljárás keretében Magyarországra hoztak.

A gyanú szerint G. József 2000 és 2002 között több magánszemélytől és vállalkozástól milliós nagyságrendű kölcsönöket vett fel, és fedezetül olyan ingatlant ajánlott fel, amely akkor már nem volt a tulajdonában. Volt olyan üzleti partnere, akitől egy épülő lakásra vett fel előleget, az ingatlant azonban másnak is értékesítette.

Mások ingatlanberuházásra adtak neki több tízmilliós kölcsönt, de a pénzüket nem kapták vissza. Az utolsó esetben, 2002 tavaszán egy csaknem 30 milliós összeg átvétele után ismeretlen helyre távozott.

Az éveken át tartó nyomozás során a zalai rendőrök a külföldi hatóságokkal együttműködve kiderítették, hogy a férfi Ausztráliában bujkál. Idén nyáron fogták el és került kiadatási őrizetbe, majd pénteken szállították Budapestre, és onnan Zalaegerszegre.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×