Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elfogták egy három évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját

A gyanú szerint három évvel ezelőtt társaival együtt kirabolt egy idős embert annak otthonában az a 21 éves férfi, akit kedden fogott el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a fővárosban - közölte a PMRFK szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a tápiószecsői gyanúsított és társai 2011. június 22-én éjszaka bementek egy tápióbicskei családi házba, az ott egyedül élő 85 éves férfit többször megütötték, majd a házban talált készpénzzel és mobiltelefonnal távoztak. Az idős férfi néhány napon belül a kórházban belehalt sérüléseibe.

A PMRFK nyomozói kedden, fővárosi munkahelyén fogtak el egy férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Azt, hogy kik voltak a társai, illetve mi volt a szerepük, még tisztázza a rendőrség - fűzte hozzá a szóvivő.

Beluzsárné Belicza Andrea kérdésre elmondta: vizsgálják, hogy az elmúlt három évben követett-e el más bűncselekményt is a gyanúsított.

A férfi ellen emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a PMRFK bűnügyi osztálya folytatja le a további eljárást.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×