eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tizenkétmilliós kábellopás Budapesten

Csütörtökre virradóra összesen 12 millió forint értékű kárt okoztak a BKV-nak és a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a kábeltolvajok: a 8-as HÉV és a 61-es villamos egy-egy szakaszáról tulajdonítottak el több mint egy kilométernyi betáplálási kábelt - közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.

A HÉV vonalán a Mogyoród és Gödöllő közti szakaszról vittek el 630 méter kábelt, emiatt a reggeli órákban több mint egy órán át pótlóbuszok jártak, mivel a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhettek, ritkábban. A 61-es villamos vonaláról a Budagyöngyénél 480 méternyi kábelt vittek el, de a villamosközlekedésben a lopás nem okozott fennakadást - olvasható a BKK közleményében.

Tájékoztatásuk szerint az elmúlt években heti két-három alkalommal történt kábellopás, de az elmúlt hónapokban gyakoribbá vált; 2010-ben 219 millió, 2011-ben 113,5 millió forint volt a kár, 2012-ben csak az első félévben eddig közel 110 kábellopás történt, ezek helyreállítási költsége megközelítette a 200 millió forintot.

A BKV szakemberei kémvonatokkal is ellenőrzik azokat a helyszíneket, ahol történtek már, vagy nagy valószínűséggel történhetnek ilyen esetek, de - mint írták - nem állíthatnak minden felsővezeték-tartó oszlop mellé biztonsági őrt. Mivel az esetek száma emelkedik, a BKK és a BKV azt kérte a hatóságoktól, hogy segítsenek a kábellopások megfékezésében.

A BKK azt is kéri, hogy akinek az elkövetők személyével, vagy az esetekkel kapcsolatban bármilyen információja van, ami segítheti a nyomozást, vagy ha kábellopásra utaló jelet észlelnek, azonnal hívják a rendőrséget, vagy a BKK ügyfélszolgálatát.

Az elmúlt egy hónapban a HÉV- és villamosvonalakon a kábellopással több mint 16 millió forintos kárt okoztak.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×