Infostart.hu
eur:
384.92
usd:
331.94
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Elfogták a novemberi autósüldözéskor elmenekült férfit

Elfogták annak a bűnbandának a harmadik tagját is, amely ellen egy hónapja indított nyomozást a rendőrség lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.

A rendőrségi honlapon megjelent közlemény szerint a BRFK november 26-án indított nyomozást Cs. Ottó és társai ellen. Az adatok szerint Cs. Ottó, és az akkor még szökésben lévő O. Tibor betört a II. kerületi Rákóczi utca egyik családi házába, miközben harmadik társuk, Sz. Éva egy gépkocsiban várt rájuk. Több állampolgári bejelentésnek köszönhetően a helyszínre érkező járőrök megzavarták az elkövetőket, akik a várakozó gépkocsival elhajtottak.

Menekülés közben több járművel ütköztek, a II. kerületi Kapy utcában egy buszmegállónak csapódva járművük mozgásképtelenné vált. Sz. Évát az autó mellett, Cs. Ottót személyleírása alapján fél órával később az I. kerületben fogták el. Harmadik társuk ellen országos elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A rendőrség akkori tájékoztatása szerint a baleset helyszínén megjelent a véletlenül éppen a környéken járó Pintér Sándor belügyminiszter is, aki meggyőződött arról, hogy történt-e személyi sérülés, valamint segített a helyszín biztosításában.

A BRFK szombati közlemény szerint O. Tibort - állampolgári bejelentés alapján - pénteken, a IX. kerületi Haller utca egyik társasházának harmadik emeleti lakásában fogták el. A rendőrség előzőleg megállapította, hogy az ingatlan tulajdonosa ugyan több hónapja elköltözött a lakásból, onnan azonban fény és zaj szűrődött ki. A rendőrök kopogtatására a biztonsági lánccal rögzített bejárati ajtót egy férfi résnyire kinyitotta, akiben - fényképe alapján - a rendőrök felismerték O. Tibort.

A kerületi kapitányságon gyanúsítottként kihallgatott férfit őrizetbe vették, a rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Itt a tökéletes vihar az év sztárbefektetésénél

Itt a tökéletes vihar az év sztárbefektetésénél

Korábban előszeretettel használtam az „összeálltak a csillagok" kifejezést az írásaimban, de egy idő után a kollégák elkezdtek élcelődni ezen, így felhagytam a dologgal. Most viszont nem tudom megállni, hogy újra elsüssem, hiszen ez az igazság – tényleg összeálltak a csillagok az év egyik legizgalmasabb befektetésénél, olyan kombinációt (vagy akár: tökéletes vihart!) láthatunk, ami egészen elképesztő ralit hozott magával. Konkrétan olyan történik a szemünk előtt, amit utoljára 2011-ben láttunk. A nagy kérdések: tartós átárazódásról vagy piaci túlreagálásról van szó? Hogy lehet befektetőként részt venni ebben az elképesztő sztoriban? Lássuk!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×