Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

BKV-ügy - Horváth Évát kórházba szállították

Horváth Évát szívproblémákkal kórházba szállították, majd kivizsgálás után visszavitték a büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a BKV-ügyben pénteken őrizetbe vett gyanúsított - Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes szóvivőjének - egyik ügyvédje

Gábor László elmondta: közvetve úgy értesült, hogy Horváth Évát vasárnap este szállították be a János kórházba, majd a kivizsgálását követően visszavitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Az ügyvéd elmondta, hogy védencével közvetlenül nem beszélhetett, erre hétfőn kerülhet sor, amikor a bíróság dönt az ügyészség Horváth Éva, Hagyó Miklós és Lelovics Ottó előzetes letartóztatásba helyezésére vonatkozó indítványáról.

A rendőrség péntek este gyanúsította meg és vette őrizetbe Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest, illetve egykori szóvivőjét Horváth Évát, és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert. Akkor mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen, és Hagyó, illetve Lelovics vallomást is tett.

A BRFK pénteki tájékoztatása szerint Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin - H. Éván, L. Ottón és H. Ivánon - keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek.

Horváth Évát a BRFK azzal gyanúsítja, hogy beosztását kihasználva rábírta a BKV vezetőit szükségtelen és indokolatlan szerződések megkötésére.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×