eur:
394.04
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mi történt a Cozma-gyilkosság óta eltelt egy évben?

Éppen egy éve annak, hogy a veszprémi Patrióta lokálban leszúrták Marian Cozmát, a város kézilabdacsapatának román válogatott játékosát, két társát, a szerb Ivan Pesicet és a horvát Zarko Sesumot pedig súlyosan megsebesítették egy vitát követően. Az ügyben lezárták a nyomozást. A rendőrség szerint a sportoló haláláért R. Sándor a felelős.

"Nem tűnt többnek, mint egy jó bunyó" - idézte a Cozma-gyilkosság egyik vádlottja, N. Győző szavait a Blikk január végén. A rendőrség szerint ez a budapesti férfi volt az, aki megtámadta a 26 éves kézilabdázó segítségére siető Ivan Pesicet és Zarko Sesumot; előbbit vesén szúrta, utóbbit pedig, súlyos koponyasérülést okozva, fejbe rúgta.

N. Győző a TV2 Napló című műsorának adott interjúban azt mondta, a vita az Iváncsik Gergő fiának születését ünneplő kézilabdázók és saját társasága között Marian Cozma idegesítő táncstílusa miatt kezdődött: a román klasszis állítólag többeket meglökött a parketten.

Pedig a rendőrség szerint szó sincs arról, hogy Marian Cozma agresszív lett volna. Ahogy Pogány Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: az újonnan érkező társaság kinézte magának a barátnőjével táncoló magas fiatalembert, Marian Cozmát, aki szórakozott, és tudomást sem vett az őt figyelőkről. Amikor azonban nekik háttal állt, N. Győző váratlanul rátámadt és megütötte, de bekapcsolódott Cozma verésébe N. Győző három társa is - közölte a nyomozás vezetője.

Mint mondta, a román sportoló védekezett, küzdött, három sporttársa - Ivan Pesics, Zsarko Sesum és Uros Vilovszki - igyekezett neki segíteni, ám R. Sándor már itt az alagsori helyiségben vesén szúrta Marian Cozmát. R. Sándort pedig valaki fejbe vágta egy üveggel.

Miután a két társaságot kirakták a Patrióta lokálból, a verekedés az utcán folyt tovább, ahol Marian Cozmát az egyik támadó - a rendőrség szerint R. Sándor - szíven szúrta.

Politika

A gyilkosság nyomán az akkori kormányfő arra kérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy a megyei rendőri vezetőkkel egyeztetve mérje fel, az ország mely területein van szükség erősebb rendőri jelenlétre. Gyurcsány Ferenc akkor arról is beszélt, hogy az erőszakos bűnelkövetőkkel szemben zéró toleranciára van szükség.

Az ügy kapcsán a Fidesz elnöke, Orbán Viktor arról beszélt: ki kell mondani, hogy a cigány származású bűnelkövetők száma napról napra növekszik. Aki erről nem beszél, az becsukja a szemét, nem érzi úgy, hogy eljött az egyenes beszéd ideje, s ezzel csak súlyosbítja a bajt - jelentette ki az ellenzéki politikus. Az MTI kérdésére a Fidesz elnöke probléma kezeléséről azt mondta: súlyosabb büntetésekre, gyorsabb bírósági eljárásokra, határozottabb parlamenti törvényalkotásra és munkahelyteremtésre lenne szükség a cigány népesség számára.

Nem nyomoznak tovább


Idén február 4-én Pogány Péter bejelentette: szakértői vélemények, tanúvallomások és egyéb bizonyítékok támasztják alá, hogy R. Sándor szúrta szíven Marian Cozmát. Az osztályvezető egyúttal azt is közölte, hogy a nyomozás befejeződött az ügyben.

Pogány Péter arról is beszélt - írta az Index.hu -, hogy a támadás után R. Sándor, N. Győző és P. Gábor ezután Budapestre utaztak. Ott R. Sándor fejsérülését egy magánkórházban, ahol hamis adatokat diktált be, ellátták, majd a két férfi megtervezte a külföldre menekülést. Két bűntársuktól (R. Sándor élettársától és A. Lászlótól) több százezer forintot és egy "idegen autót" kértek. Két autóval utaztak Ausztriába: "előfutóként" ment kocsival A. László és R. Sándor élettársa, majd őket követte a két menekülő autója - mondta a nyomozás vezetője, megjegyezve, hogy az osztrák kollégák hathatós segítségével sikerült őket elfogni Graz előtt az autópályán.

Az alezredes tájékoztatott arról is, hogy az emberöléssel gyanúsítottak - R. Sándor, N. Győző és Sz. Iván - teljes vagyonát (lakóingatlan, autó, készpénz) zár alá vette a bíróság.

A Cozma-gyilkosságnak összesen 27 gyanúsítottja van, közülük 15-en előzetes letartóztatásban vannak, egynek pedig a házi őrizetét rendelte el a bíróság. A 27 fős "gyanúsítotti kör" tagjai korábban összesen már 53 alkalommal álltak bíróság előtt.

Tisztelték, szerették

A 26 éves román válogatott Marian Cozma 2006 nyarán szerződött a Dinamo Bukaresttől Veszprémbe. 2008-ban KEK-et nyert a magyar klubbal, amelynek kulcsjátékosa volt. Már halának napján több százan emlékeztek rá városban, amelynek két nappal később díszpolgárává avatták, és amely saját halottjának tekintette a válogatott beállóst. Klubja tiszteletére visszavonultatta mezszámát, a 8-ast.

Marian Cozmát Bukarestben helyezték örök nyugalomra február 13-án. A játékostól szurkolók százai vettek búcsút, amikor koporsóját felravatalozták a Dinamo csarnokánál.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×