Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
331.96
bux:
118590.58
2026. január 13. kedd Veronika
Rendőrök, valamint az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Szív City munkatársai újraélesztési bemutatót tartanak a járókelőknek az újraélesztés világnapja alkalmából rendezett flashmobon a Keleti pályaudvar előtt 2019. október 16-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Megmenthette autós társai életét a Keleti pályaudvarnál meghalt taxis

Rosszul lett egy taxis a Keleti pályaudvar közelében. Rendőrök és mentősök is érkeztek, már nem tudták megmenteni az életét.

A Blikk úgy tudja, hogy vezetés közben lett rosszul az a 60 év körüli taxis, aki még félre tudott állni a pályaudvar közelében, de az autójában meghalt. Számos rendőrautó és mentő is érkezett, de már nem tudtak segíteni rajta.

A családtagok is a helyszínen vannak, az egyikőjük teljesen összeomlott, vízzel kellett fellocsolni.

A rendőrök a lapnak megerősítették, hogy a sofőr nem baleset következtében vesztette életét. Az Origo úgy tudja, hogy a járdára még felhajtott a járműjével, és ott állt meg.

A BudaPestkörnyéke.hu emlékeztet arra, hogy hasonló módon hunyt el Gesztesi Károly is. A színész 2020. január 4-én Budapesten a Nyugati pályaudvar közelében, a Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni a színészt, az orvosok nem jártak sikerrel.

(Nyitóképünk egy életmentést bemutató flashmobon készült.)

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×