Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Többszáz okostraffipax figyel a Speedmarathonon

Csaknem kilencszáz helyen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését a csütörtök reggel hat órakor kezdődő, huszonnégy órás Speedmarathon akció során - jelentette be Kiss Csaba, az ORFK autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) által végzett ellenőrzés 874 magyarországi helyszínére körülbelül hatszázötven javaslat érkezett. A fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében több ötletet kaptak, mint ahány helyre kitelepülnek majd.

Kiss Csaba elmondta, hogy egy eszközt hat-hét helyen is bevetnek majd, az ellenőrzések helyszínét és időpontját pedig a rendőrség honlapján teszik közzé még szerdán. Ennek az a célja, hogy "senkit ne érjen meglepetés" - közölte az MTI érdeklődésére. Szintén kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy az akcióban csak a sebességhatár betartását ellenőrzik.

Kiss Csaba a múlt heti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy egész Európában ezen a napon szinte folyamatosan tartanak sebességmérő akciókat. Az akciót nem azért tartják, hogy mindenkit megbüntessenek, hanem, hogy életeket mentsenek. Az ellenőrzés célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, mert évek óta a gyorshajtás a halálos balesetek legfőbb oka - hangsúlyozta.

Akkor azt is elmondta, hogy április 21-én reggel 6 órától 22-én reggel 6 óráig a rendelkezésre álló valamennyi - százhatvan - változtatható helyű komplex ellenőrzési pont használatban lesz. Egy kamerával egy helyszínen legfeljebb négy órán át ellenőriznek majd.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×