Infostart.hu
eur:
360.72
usd:
309.63
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Súlyos motorbaleset érte Rékasi Károly színművészt

Súlyos motorbaleset érte Rékasi Károly színművészt, akit kórházban ápolnak, állapotáról a vizsgálatok lezárásáig a család kérésére nem adnak információt - közölte Böjte Piros, a Barátok közt című televíziós sorozat sajtósa.

Sajtóhírek szerint a színművészt kedden kora délután Budapest XXII. kerületében érte baleset, motorja egy autóval ütközött össze. Több portál beszámolója szerint Rékasi Károly állapota súlyos, a Barátok közt című sorozattal ismertté vált színészt lélegeztető gépre kellett kapcsolni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint egy motor és egy kocsi ütközött össze a XXII. kerületi Háros utca és a Gyöngyszem utca kereszteződésében kedden háromnegyed 1 körül, egyelőre ismeretlen körülmények között. A motor vezetője sérült meg a karambolban, a baleset körülményeit vizsgálják.

A most 52 éves Rékasi Károly 1986-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Tagja volt a Madách Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a József Attila Színház, valamint 1992-től 2000-ig a Nemzeti Színház társulatának, 2000 óta szabadfoglalkozású. Számos filmben játszott, köztük a Pizzásban (2001). 1998 óta állandó szereplője a Barátok közt című népszerű tévésorozatnak, amelyben Bartha Zsoltot alakítja.

Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
Megszólalt Magyar Péter, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint?

Megszólalt Magyar Péter, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint?

Reggel még úgy tűnt, hogy a mai nap is a dollár erősödéséről fog szólni, mivel a piac egyre inkább aggódva figyeli az iráni háború gazdasági hatásait, az elszálló olajárakat és a gyorsuló inflációt, így menedéket keres. Délután azonban kiszivárgott, hogy az USA elfogadhatta az iráni olajszankció feloldását, aminek a hatására a dollár gyengülésbe fordult át, míg a forint tartja magát, sőt, némileg erősödött a nap eleje óta. Eközben az MNB friss adatokat tett közzé, amiből kiderült, hogy négy és fél éves csúcson van a magyar államadósság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×