Infostart.hu
eur:
361.03
usd:
310.43
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Egyre kifinomultabban dolgoznak a kínai kábítószercsempészek

Tavaly 169 ezer gyanúsítottat vettek őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt a kínai hatóságok, amelyek szerint a kábítószer-csempészet egyre burjánzóbb, szervezettebb, módszereit tekintve pedig mind kifinomultabb - áll a kínai kormányjelentésében.

Kínában tavaly év végén 2,95 millió kábítószer-használó szerepelt a nyilvántartásban, de tényleges számukat a közbiztonsági minisztérium 14 millió felettire becsülte. A tárca helyettes vezetője, Liu Jüe-csin megerősítette, minden századik kínai élt már valamilyen droggal.

Peking első ízben közölt összefoglaló statisztikákat a kábítószerhelyzetről, ami ugyancsak a helyzet súlyosbodására utal.

A bűncselekményekkel összefüggésben elfogott csaknem 170 ezer ember 60 százaléka volt 35 év alatti, akiknek 90 százaléka nem fejezte be a középiskolát.

A csempészettel gyanúsítottak között megtalálhatók munkások, gazdálkodók, diákok és magánvállalkozók, de csaknem 70 százalékuk volt munkanélküli, az ország kevésbé fejlett térségeiből. Kábítószer-kereskedők bérelték fel őket és a nyilvánvaló haszon reményében vállalták a megbízást.

Tevékenységük formáiról megállapították, hogy miközben tovább élnek a hagyományos módszerek, mint az emberi szervezetbe, vagy autóba rejtés, mind több drog kerül a címzettekhez az interneten keresztül, légi úton, postán, futárszolgálatokkal is.

A dokumentum azt is megállapította, hogy miközben a hagyományos szerek, például a heroin iránt csökkent a kereslet, a szintetikusakat egyre többen keresik, használóik száma 2008-hoz képest meghatszorozódott.

A kábítószerezők átlagéletkora csökkent, a 2014-ben azonosított és regisztrált 480 ezer új függőből 29 ezren voltak 18 év alattiak és körülbelül a háromnegyedük volt 35 évnél fiatalabb. Õk a társadalom különböző rétegeit képviselik, újabban vannak már köztük közintézményi alkalmazottak, szabadfoglalkozásúak és vállalkozók is.

A kormányzati dokumentum sajtóbemutatóján elhangzott, a Kínába csempészett és elfogott kábítószernek 2014-ben közel 90 százalékának az "aranyháromszöget" alkotó délkelet-ázsiai országokban (Mianmar, Laosz és Thaiföld) voltak a feladói.

A szakértők felhívták a figyelmet az afganisztáni heroinkészletekre is, amelyet a világon közismerten a legnagyobbnak tartanak. Kínában tíz tartományban találtak Afganisztánból származó heroint. 12 tartományban Dél-Amerikából érkezett kokainnak is nyomára bukkantak. Tavaly a kínai rendőrség 9,3 tonna heroint és 11,4 tonna metamfetamint foglalt le.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×