Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Rendőr okozta a 38-as főúton történt halálos balesetet

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság állományába tartozó rendőr okozta a 38-as főút rakamazi szakaszán pénteken történt halálos balesetet, a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Szilágyi László elmondta, a balesetben két autó ütközött össze frontálisan, az ütközésben hárman meghaltak. A nyomozás adatai szerint a balesetet egy szabálytalanul előző harmadik autó sofőrje okozta, aki az ütközés után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel azt közölte, hogy a balesetet okozó sofőr próbaidős rendőrként szolgált, a 20 éves férfi szolgálati viszonyát november 15-én megszüntették.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×