Infostart.hu
eur:
385.84
usd:
332.35
bux:
121831.43
2026. január 16. péntek Gusztáv

29 évesen 21 gyereke van 11 nőtől - a kasztrálását követelik

Egy amerikai férfi nem kevesebb, mint 21 gyereket nemzett 11 különböző nőnek, de mivel minimálbéren él, nem igazán tudja fizetni a tartásdíjat.

Desmond Hatchett kiterjedt családjára akkor derült fény, amikor az amerikai Tennessee állam hatóságai bíróság elé idézték, mivel nem fizette a gyerektartási díjat.

Nehéz is lenne a mindössze 29 éves férfinak kisegítenie azt a 11 nőt, aki 21 gyereket szült neki, ugyanis minimálbérből él. "Kész vagyok, elég volt" - ismerte be a férfi, aki kijelentette: nem akar több gyereket. Knoxville lakossága, értesülve az esetről, azt követeli, hogy kasztrálják a férfit.

Hatchett újságíróknak elmondta: minden gyerekének tudja a nevét és az életkorát. A legfiatalabb baba még csak pár hetes, a legidősebb gyerek azonban már 11 éves.

A férfi ügyvédje a bíróságon azt mondta: kizárt, hogy védence minden gyerek után tartásdíjat tudjon fizetni, ezért Tennessee államnak közbe kell lépnie.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A héten a befektetők az Irán körüli feszültségekre és a Japánra figyelnek, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A ma érkező amerikai ipari termelési adaton kívül várhatóan ezzel két forró témával kapcsolatos hírek mozgathatják a nemzetközi devizapiacokat. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg. A devizapiaci fejleményekről a nap folyamán folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×