Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.23
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Ámokfutó autós okozott halálos balesetet Sümegnél

Két ember vesztette életét abban a balesetben, amely csütörtökön este történt a 84-es főúton. Az egymással frontálisan összeütköző két autó egyikét egy ámokfutó autós vezette, aki egy Vas megyében okozott baleset helyszínéről megállás nélkül hajtott el, s éppen az őt váró rendőrök elől menekült, amikor Sümeg határában először egy rendőrautónak csapódott, majd a szemből érkező autónak ütközött - közölte a rendőrség.

A baleset egyik áldozata maga az ámokfutó, a karambolt okozó 38 éves nemeskeresztúri férfi, a másik áldozat pedig a szemből érkező vétlen autós, egy nyirádi asszony volt, aki szintén a helyszínen vesztette az életét - mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Bankó Magdolna arról is beszámolt, hogy a szemtanúk elmondása szerint és a helyszínen rögzített nyomok alapján azt valószínűsítik, a férfi szándékosan tért át az úttest túloldalára.

A vétlen autóban utasként helyet foglaló férfi és egy kétéves kisgyermek súlyos sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították - tájékoztatott az ügyeletes.

A karambol közvetlen előzménye az volt, hogy az ámokfutó Sümeget elhagyva belefutott a főút ellenőrző pontjain felállt rendőrökbe, majd a rendőri jelzést és felszólítást figyelmen kívül hagyva próbált továbbhajtani - tette hozzá.

A férfire azért vártak a rendőrök, mert az ámokfutó autós csütörtök kora este még Vas megyében egy balesetet okozott, amelynek helyszínéről megállás nélkül hajtott el. Ott személyi sérülés nem történt, de a vasi rendőrök rögtön értesítették a sümegi kollégáikat, miután a menekülő férfi áthajtott Veszprém megyébe, Sümeg irányába a 84-es főúton.

Az autó már Tapolcáig is eljutott, amikor visszafordult, s megint Sümeg felé vette az irányt - számolt be az üldözött férfi mozgásáról az ügyeletes.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×