Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.82
bux:
150031.29
2026. augusztus 12. szerda Klára

Tahó rendőrök miatt panaszkodnak a britek

Egyre több brit tesz panaszt a goromba és udvariatlan rendőrökre, civil szervezetek pedig azért kritizálják a rendőrséget, mert szerintük a járőrök sokkal több színes bőrű embert igazoltatnak, mint fehéret.

Soha annyi, összesen 48.280 panasz nem érkezett a goromba angliai és walesi rendőrökre, mint 2007 és 2008 márciusa között - közölte az ilyen eseteket kivizsgáló független bizottság, amely húsz éve működik.

A panaszosok száma nem változott jelentősen, 28 ezer körül maradt, az egyes bejelentések száma azonban nagyon megugrott. Az emberek elsősorban azt kifogásolták, hogy a rendőrök nem nyomoznak megfelelően, és sértően viselkednek, beszélnek.

A belügyi tárca szerint ennek oka az, hogy az emberek már jobban bíznak a panaszkezelési rendszerben, szeptember elején azonban rendőri vezetők már figyelmeztettek: a rendőrséggel szembeni bizalomvesztéshez az is jelentősen hozzájárul, hogy sok járőr ápolatlan és faragatlan.

Ian Johnston, a Rendőrfőfelügyelők Szövetségének elnöke szerint az átlagpolgár túl sokszor csalódik a rendőrségben, ezért nem is fordul a hatósághoz, ha vele történt valami, vagy, ha bűncselekményről tud.

Az utóbbi időben jelentősen nőtt az igazoltatások száma, ennek oka részben az, hogy az elmúlt hónapokban sok késes támadás történt az országban. A gyakorlat kritikusai szerint ugyanakkor feltűnő, hogy a rendőrök sokkal több kisebbségbe tartozót állítanak meg, mint fehér bőrszínűt.

A hivatalos adatok szerint 2006-ban és 2007-ben 955 ezer igazoltatást hajtottak végre a rendőrök; hétszer több fekete bőrűt ellenőriztek, mint fehéret. A civilek szerint a rendőri erőket inkább a potenciális veszélyt rejtő szituációkban kellene alkalmazni, ahelyett, hogy szúrópróbaszerűen állítják meg a járókelőket.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×