Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.38
bux:
150054.37
2026. augusztus 12. szerda Klára

Marha-tbc-t kapott el egy borztól

Egy borztól kaphatta el a tuberkulózis elsősorban marhákat megtámadó típusát egy brit nő. Egyelőre nem tudni, hogy az első számú hordozónak tartott borzok leölésével lehet-e csökkenteni az állati tbc-előfordulások számát.

A kertjén átvágó borz vizeletét vagy ürülékét érinthette meg, és belélegezhette a szarvasmarha-tbc kórokozóját egy brit asszony, de az is lehet, hogy a bacilus utat talált a bőre alá. Nemcsak ő, hanem lánya és a család kutyája is megbetegedett.

A nő korábban egy állatorvosi rendelőben dolgozott asszisztensként, így az orvosok azt gondolták, hogy ott került kapcsolatba valamilyen fertőzött állattal, de kiderült, hogy ez nem lehet az ok: az asszony három évvel ezelőtt kilépett a munkahelyéről.

Az esetről hamarosan beszámol egy orvosi szaklap is, amelynek cikke szerint a legaggasztóbb, hogy a nő betegségét egy borzzal való véletlen találkozás okozta.

Lehetséges, hogy a jövőben mások is hasonló módon fertőződnek majd meg a szarvasmarha-tbc-vel, hiszen az Egyesült Királyság egyes területein meglehetősen sok borz él, ezek pedig könnyen kapcsolatba kerülhetnek a lábasjószággal.

A kutya és a macska nem hordozója a tbc-t okozó bacilusnak, a vadállatok azonban igen. A marhákat megtámadó tubercolosis bovis a szarvasokra is átragadhat, a fertőződést gyakran úgynevezett vektor-állatok jelenléte segíti elő.

Angliában és Írországban a borz minősül hordozónak, ám arról még nincs egyetértés, hogy kiirtásuk hatékony fegyver-e a megbetegedések számának csökkentésében.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×